Rólunk

Logistify

A kis- és középvállalkozási szektor fulfillment szolgáltatója.

A Logistify kifejezetten a kis- és középvállalkozási szektor kiszolgálását tűzte ki célul fulfillment szolgáltatásaival.

A lehető legoptimálisabb árazást igyekszünk biztosítani már akár alacsony számú megrendelési mennyiség esetén is, sőt akkor is, ha eleinte még nem futnak be rendelések vagy nagyon rendszertelenül jönnek.

Így tökéletes választási lehetőség vagyunk induló és feltörekvő webshopok számára is, de már működő és nagyobb napi forgalmat lebonyolító webáruházaknak szintén ideálisak szolgáltatásaink!

Tisztában vagyunk a webshopokat érintő logisztikai problémákkal.

A cég tulajdonosa maga is egy sikeres webáruházat irányít, ennek felépítése során számtalan, specifikusan a kis és induló webshopokat érintő logisztikai és csomagkezelési, -szállíttatási problémával küzdöttünk meg már sikeresen.

Ennek kapcsán ragaszkodunk a kézi csomagelőkészítéshez, ezáltal az érzékeny vagy törékeny áruk is sokkal nagyobb biztonságban lehetnek nálunk, nincs futószalagon ütődésből, dobozok egymásra eséséből adódó károsodás, sérülés.

Szervezd ki a megrendelések teljesítését nekünk, és az eddig erre szánt és most felszabaduló időből valósítsd meg a vállalkozás fejlesztésére megálmodott terveid. Segítünk, hogy céged a csúcsra törhessen!

Gyakori kérdések

Kérdésed lenne? Segítünk megválaszolni!

Polcaink 50*50*40 cm-esek, ennek megfelelő térfogatú áru fér el rajtuk.

Rugalmasan, előre egyeztetett időpontban át tudjuk venni az árut, akár hétvégén is! Átvétel után szükség esetén szétválogatjuk és típusonként különválogatva tároljuk. Ennek költsége a szerződéskötés utáni első alkalommal fizetendő (10 Ft/db), ezután minden további bevételezés INGYENES!

Alapvetően futártasakba csomagolunk minden árut (ennek ára mérettől függetlenül 50 Ft/db), de igény szerint választható kartondoboz vagy légpárnás boríték is helyette, plusz belső csomagoláshoz celofán tasak vagy simítózáras zárótasak is.

A 12:00-ig leadott rendeléseket még aznap átadjuk a futárnak.

Az utánvétek kifizetése naponta történik, ebben kiemelkedőek vagyunk. A megrendelő a kiszállítás napján kifizeti az árut a futárnak, ez az összeg pedig másnap már be is érkezik hozzánk, mi pedig még aznap tovább is utaljuk szerződéses partnereinknek. A számlázás hetente történik. Az utánvétek teljes, vásárló által kifizetett összegét kifizetjük partnereinknek, nincs plusz költség, amit levonunk belőle!

Nemcsak kicseréljük a jó termékre a hibásan kézbesítettet, hanem a szállítási költségeket is átvállaljuk minden tévesen teljesített rendelés esetén!

Kérés esetén naponta,hetente,havonta. Minden esetben ingyenes!

Futárjaink két egymást követő munkanapon megkísérlik a csomag kézbesítését vagy előzetesen időpontot egyeztetnek a címzettel.

Futárjainknál készpénzben és bankkártyával is fizethető az átvett csomag összege.

A felvételt követő munkanapon futárunk kézbesítik a küldeményeket.